Kiss Zoltán Általános Iskola

4288 Újléta, Magyar utca 22. OM: 201387

Újlétán 1868-tól működik iskola, kezdetekben egyházi, később állami fentartással.

 

1928-ban megépült egy három tantermes új iskola, mely mind a mai napig az oktatás céljait szolgálja. A tanulólétszám emelkedése miatt 1952-ben a Rózsa utcán két tantermes iskolaépületet adtak át, amelyben egy szolgálati lakás is helyet kapott. 1994-ben a megszűnő termelőszövetkezet irodaházát az önkormányzat iskolává alakította át, ahol a felső tagozatosok tanulhatnak.

 

1996-ban régi álom vált valóra, amikor intézményünk tornatermmel is kiegészült.

2001-ben a Magyar utca 15. szám alatti régi épületet felújították  és egy tanteremmel bővítették.

 

2007-től 2010-ig 3 tanéven keresztül a vámospércsi iskola tagintézményeként működött az intézmény.

 

2010-ben az iskola visszakapta önállóságát, és ebből az alkalomból felvette egykori igazgatójának, Kiss Zoltánnak a nevét.

Az iskola minden évben több pályázatot nyújt be, amelyek azt a célt szolgálják, hogy mind a tanulók, mind az őket nevelő pedagógusok eredményes munkát végezzenek.

 

Az intézményünk az elmúlt években és jelenleg is minden pályázati lehetőséget megragad annak érdekében, hogy tárgyi és eszközfejlesztéseket hajthasson végre (számítógép állomány folyamatos megújítása, a tantermeinkben kooperatív foglalkozásoktartását is lehetővé tevő felszerelésekkel láttuk el, illetve az oktatást segítő tárgyakat és berendezéseket is folyamatosan újítják).

 

Jelenleg a diákok száma: 104,

a pedagógusok száma: 16

 

 

Éves rendezvények:

 

- Tanévnyitó

- Egy hét Újlétáért – honismereti napok

- Megemlékezések nemzeti ünnepeinkről

- Egészségnap

- Mikulásnap

- Karácsonyi ünnepség

- Farsang

- Diák önkormányzati nap

- Tanévzáró, ballagás

- Nyári táborok



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 2
Heti: 4
Havi: 8
Össz.: 13 091

Látogatottság növelés
Oldal: Iskolánk története
Kiss Zoltán Általános Iskola - © 2008 - 2024 - ujletaiskola.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »